Csak csendben ülök s nézek magam elé,
Azt hittem már elindultam a boldogság felé.
De már megint csak csalódtam,
De mindegy, már megszoktam.
Eszembe jutnak drága szavaid,
S édes ízű csókjaid.
Eszembe jut az is, hogy más van veled,
Más ad csókokat, más fogja kezed.
Más figyeli lépteid, más segít ha van bajod,
S más vígasztal, ha muszáj sírnod.
S te is másnak mondod a szépeket,
A hiányzolt és a legfontosabbat: Szeretlek!
Pedig ezt én akartam hallani,
Édes ajkadra csókokat adni.
De ezt már hiába mondom,
Így csak nagyobb lesz bánatom.